A szín egy észlelet, amely az agy reakciója a fényre. Az elektromágneses sugárzás emberi szem által látható tartományba eső részére érzékeny a szem retinája, de a különböző hullámhosszú fényekre másként reagál, ez okozza a különböző színüket. Háromfajta érzékelő sejtet lehet megkülönböztetni, melyek érzékenysége a Piros, a zöld és a kék színeknél a legerősebb. A látórendszer fontos tulajdonsága a színállandóság, tehát az agy a színeket nem abszolút módon azonosítja, hanem relatív úton, a környezethez hasonlítva.
Egy szín származhat monokromatikus fényből, ha egy adott hullámhosszúságú fénysugarat észlelünk, vagy több fény keverékéből, ha több különböző hullámhosszúságú fénysugár összességét érzékeljük. A szemünk ugyanúgy sárgának érzékeli a sárga színnek megfelelő hullámhosszú fényt, mint a vörös és a zöld színeknek megfelelő hullámhosszú fények keverékét stb. Vannak színek, amelyeknek nincs monokromatikus megfelelője, csak színkeveréssel állíthatók elő, például a bíbor.
Azt a színt, amely a teljes spektrumon azonos intenzitású, fehérnek nevezzük. Mivel a legtöbb élőlény, így az emberek látása is a Nap spektrumához igazodott, az érzékelés szempontjából a Napból érkező fényt is fehérnek nevezhetjük, noha ez csak a látható tartományban egyenletes.
A fekete színt nem fény váltja ki, hanem a fény teljes hiánya
Színnek nevezzük a szemünkbe jutó 400 és 700 nm hullámhosszúságú elektromágneses sugárzásokat, amelyek tudatunkban a szín érzetét keltik. A szín fogalma, keletkezésének figyelembevételével az alábbiak szerint értelmezhet?:
? fizikailag: a szín meghatározott hullámhosszúságú (380-780 nm) elektromágneses sugárzás;
? élettanilag: a szín a látószervünkben a retinára jutó, különböz? elektromágneses hullámhosszúságú fénysugarak fizikai behatása által okozott idegingerület és annak idegrostokon való továbbítása az látókérgébe;
? lélektanilag: a szín a látószervünk idegrostjain továbbított idegingerület, a tudatunkban megjelen? színérzet.
A hullámhosszúságtól függ?en a fénysugarak különböz? színek érzetét váltják ki tudatunkban. A színmérés feladata, hogy a fénysugarak által keltett színérzetet rendszerbe foglalja, és azt az érzettel arányosan számokkal jellemezze.
A színkör
A színkört ismerni KELL. A ma használatos színelmélet több évszázados tapasztalatra támaszkodik, ugyanakkor ma már a trikromatikus (háromszín) elmélet az elfogadott. A színelméletre hagyatkozva leszögezhetjük, hogy a harmonikus színpárok a színkörben egymással szemben állnak (komplementer színek: piros-zöld, narancs-kék), három egymással kombinált színnek pedig a színkörben nagyjából egyenlő távolságban kell állniuk egymástól (összekötve őket háromszög alakot kapunk).
Négy szín esetében ugyanez a helyzet, tehát négyszöget kell alkotniuk a színkörben. Az árnyalatokon kívül más sarkalatos kérdései is vannak a színharmóniáknak. A tónusokat a színkörben a szürke részek jelzik, így látható, hogy minden szín tónusában is változtatható.
Az egymáshoz közeli színek harmonikusak és hasonló hatást érnek el, tehát a kék és az ibolya hideg, a Piros és a sárga meleg érzetet kelt.
A színkörben az elsődleges és a másodlagos színeket találjuk, ezek között azok átmeneteit, sugarukban pedig az intenzitás változását láthatjuk.
Az elsődleges (primer) színek:
Piros, kék, sárga
A másodlagos (szekunder) színek:
Narancs, sárga, kék.
Csak a primer színekből nyerhetőek.
Piros+ Sárga = Narancs
Piros + Kék = Bíbor
Kék + Sárga = Zöld
A harmadlagos színek:
Egy primer és egy szekunder szín keveréke.
Sárga + Narancs = Narancs/sárga
Sárga + Zöld = Sárga/Zöld
Kék + Zöld = Kék/Zöld
Kék + Bíbor = Kék/Viola
Piros + Bíbor = Piros/Viola
Piros + Narancs = Piros/Narancs
A színeknek köszönhetően a mai világban sok kultúrának és müvészet része is egyben.
PL: ami nekem a legjobban tetszik személy szerint a plasztikázás. a Plasztikázás 3ds-festészete is jelent amivel több színek és árnyalatal megfelelö tervezés után kifinomult elegáns formákat hozhatunk létre. mint például dombormüket-z-és s karnisokat-lapléceket és még meganyi dolgokat magam is csinálok: Én ezüst plasztikát csináltam amit majd a következő 4 képen meg is tekinthetitek ! először meg terveztem a formáját majd egy 0,75x1,00 triplex kartont vetem elö majd felvázoltam a terveimet halvány grafitceruzával, majd temperát vetem elő feketét és fehéret mivel ezekkel szép ezüst árnyalatot lehet kikeverni.
először a világosabb színeket kezdtem el kikeverni mivel sokkal egyszerűbb és idő takarékosabb ,anyag költségben is jobb ,és folyamatosan a sötétebbeket keverem ki mindegyik színek megvan a megfelelő helye mivel ők adják meg a látvány efektet.! eszközei= 2-9 mókus szőr ecset ,keverő edények,és kanalak,próbalapok, temperák.
Itt jó látható hogy megfelelő technikával és tapasztalattal milyen szépen lehet a vonalakat meg jeleníteni egymásmellet szabad kézzel.
Itt is látható a színek megfelelő elrendezése árnyékok -fények-egyaránt.
Itt már a kész vázlatot láthatjuk :)
A prizma olyan átlátszó anyagból készült test, melynek optikai sűrűsége eltér a környezet (többnyire a levegő) optikai sűrűségétől. (Az optikai sűrűség nem egyezik meg a tömeg és térfogat hányadosaként értelmezett sűrűséggel.) Emiatt a fény terjedési sebessége a prizmába lépve megváltozik, és a fénynyaláb megtörik. A fénysugár a prizmában tovább halad, majd az újabb határfelülethez érve ismét megtörik. Az egyszerű prizmára eső fénysugár tehát általában kétszer törik meg: a prizmához érve és a kilépéskor.
Léteznek összetettebb prizmák is, melyekben a fény kettőnél többször törik meg, vagy akár többször visszaverődik a prizma belső felületén.
A fehér fény összetett fény, vagyis több, különböző színű (hullámhosszú, frekvenciájú) fény keveréke. Az eltérő hullámhosszúságú fénynyalábok két közeg határán kissé eltérő szögben törnek meg. Emiatt a prizma alkalmas az összetett fény felbontására és – mivel a fénytörésnél a fénysugár útja megfordítható – újraegyesítésére.
A prizmának általában csak a két oldala átlátszó és van fényesre csiszolva, a harmadik oldalt – akárcsak a két végét – gyakran fekete anyaggal vonják be.
A szivárvány akkor alakul ki, ha a levegőben lévő vízcseppeket a napfény alacsony szögből éri. Akkor a leglátványosabb a jelenség, ha az égbolt felét még felhők borítják, a szemlélő pedig a napnak háttal áll. Így a kialakuló szivárvány élesen elválik a mögötte lévő sötétebb háttértől.
Gyakran látható szivárvány vízesés vagy szökőkút mellett is. A kertben is létrejöhet, mikor porlasztott vízcseppekkel öntöz valaki napos időben. Ritkán látható az ún. fehér szivárvány [1], amit holdfényes estéken lehet látni. Mivel az emberi szem gyengén érzékeli a színeket halvány fénynél, a szivárvány fehérnek hat. Megfelelő technikával készített fényképen azonban előtűnnek a szivárvány színei.
A szivárvány színeit a fehér fény szétszóródása okozza, amint az áthalad az esőcseppeken. A fény először az esőcsepp felületén törik meg, az esőcsepp túloldalán visszaverődik, majd kilépéskor ismét törést szenved. Ezt azt eredményezi, hogy igen változatos szögben léphet ki a fény, a legerősebb 40-42° körül távozik. A szög független a csepp méretétől, számít viszont a víz törésmutatója. A tengervíznek magasabb a törésmutatója (erősebben törik meg benne a fény) mint az esővíznek, így a tenger fölött kialakuló szivárványnak kisebb a sugara, mint a szárazföld fölöttinek. Ez a különbség szabad szemmel is látható.
A törés mértéke függ a fény hullámhosszától, ami a színekért is felelős. A kék fény (aminek kicsi a hullámhossza) nagyobb szögben törik meg, mint a vörös (ami a legnagyobb hullámhosszú látható fény), és mivel a csöpp hátuljában található a fókuszpont, ezért a vörös lesz az ív külső szélén, a kék a belsőn (lásd az ábrán). A közhiedelemmel ellentétben a fény a csöpp hátulján nem szenved el teljes visszatükröződést, a fény egy része kilép. Azonban ez a fény nem képez egy másik szivárványt a szemlélő és a Nap között, mivel az ott távozó fény közel sem olyan erős, mint a látható szivárvány, így az ott kilépő színkép inkább újra fehér fénnyé áll össze, ahelyett hogy szivárványt alkotna.
A szivárvány valójában nem az égbolt egy különleges pontján keletkezik, hanem a szemlélő és a Nap helyzetétől függ. Minden esőcsepp ugyanabba az irányba továbbítja a fényt, de csak néhányukból származó fény éri el a szemlélődőt. Ez az, ami a szivárvány képét adja annak a szemlélődőnek. A szivárvány mindig az égbolt nappal átellenes részén van, és az ív belső része kissé világosabb a külsőnél. Az ív középpontja a megfigyelő feje által vetett árnyék meghosszabbítása, pontosabban az antiszoláris pont (ami nappal a horizont alatt van). Ebből adódóan, ha a nap 42 foknál magasabban van, akkor a szivárvány a horizont alatt keletkezik, ezáltal nem látható. Kivételt képez az, ha a szivárványt egy hegy tetejéről vagy repülőgépről nézik.
Nehéz egy teljes ívet lefotózni, mivel az 84°-os látószöget igényel, ez egy 35 mm-es géppel számolva kb. 19 mm-es lencsét igényel, azonban a legtöbb fotósnak csak 28 mm-es nagylátószögű lencséje van. Repülőgépről egy teljes kör látható, közepén a repülőgép árnyékával.
